Gyerek Szonyeg Scion Mr Fox Cinnamon 2

Legyen az tapéta, függöny vagy akár szőnyeg, Mr Fox és kistestvére, Little Fox a 2017-es év legkeresettebb mintája volt Home Design üzletünkben. 

Úgy döntöttünk, szeretnénk, hogy 2018-ban is minél több gyerekszobát, nappalit vagy akár előszobát díszítsenek a kis rókák, így -10% kedvezményt kínálunk Mr Fox termékeinkre január 17-től március 31-ig!

Mr Fox „születésének” története igazán egyedi, hiszen a tervezők egy közlekedési tábla szimbolumából merítettek ötletet a kis róka megalkotásához. Az évek során a Scion gyár környékén elterjedtek a rókák, ezért számtalan közlekedési tábla díszíti azóta is az utakat arrafelé, hogy figyelmeztessék az autósokat a rókákra. A Scion vállalat alkotóinak megtetszett a táblán lévő róka szimbólum, melyet kicsit átalakítva létrehozták Mr Fox-ot, aki máris mintaként szerepelt a tapétáikon. Rögtön meghódította a világot, így a kezdeti tapéta kollekciót kibővítették számtalan színárnyalattal, illetve Mr Fox már szőnyegeken és textil anyagokon is megjelent.

Mr Fox, és kistestvére Little Fox mára már nem csak a kicsik körében tarolnak, hanem a felnőttek szívébe is gyorsan belopták magukat. A vidám mintának és az életteli színeknek köszönhetően modern és kreatív megjelenésük mindenki arcára mosolyt csal. Stílusos és vidám kinézetükkel számos gyerekszoba, nappali és előszoba hangulatát emelik.

Látogassanak el Márvány utcai üzletünkbe, ahol a tapéták, textilek és szőnyegek mintái megtekinthetők és megtapinthatók. Fedezzék fel együtt gyermekeikkel Mr Fox különleges világát! Legjobb tudásunk szerint segítünk megtervezni a kis rókákkal díszített szobákat, hogy a színek és minták harmóniája stílusos összképet eredményezzen! 
Az árakról személyesen üzletünkben, e-mailen és telefonon keresztül tudnak érdeklődni.

Mr Fox tapéta:
anyaga: vlies tapéta
méret: 52 cm×10 m

Retro Tapeta Scion Spirit And Soul Little Fox

Retro Tapeta Scion Spirit And Soul Mr Fox

Mr Fox gyerekszoba:

Gyerek Tapeta Z Scion Guess Who Little Fox Wallpaper

Mr Fox függöny: 

anyaga: 90% pamut, 10% len
méret: 140 cm széles

Sotetito Fuggony Scion Melinki Mr Fox

Mr Fox szőnyeg: 100% gyapjú, kézi tűzött
Elérhető méretek:
90×150 cm
120×180 cm
140×200 cm

Gyerek Szonyeg Scion Mr Fox Cinnamon 2

Gyerek Szonyeg Scion Mr Fox Blush 1

Gyerek Szonyeg Scion Mr Fox Silver